
Különböző alga fajtákat az ember évezredek óta fogyaszt, annak az egészségre gyakorolt rendkívüli hatását tapasztalati úton, illetve az utóbbi évtizedekben lefolytatott tudományos kutatások alapján is ismerjük. Néhány ezek közül:
- az alga javítja a kedélyállapotot, hatásos depresszió ellen,
- az alga segít figyelemzavar esetén, javítja a koncentrációs- és az emlékezőképességet,
- az alga jelentős mértékben serkenti az immunsejtek mobilizációját és vándorlását, ezen keresztül növeli az immunitást,
- az alga serkenti az őssejtek kibocsátását a csontvelőből, és segít nekik eljutni a szövetekhez, ami által támogatja a test saját regeneráló- és gyógyító mechanizmusait. (Ilyen hatással az egyetlen ismert természetes anyag!)
- az alga tartalmaz egy egyedi és hatékony gyulladásgátló vegyületet,
- tudományos kutatások igazolják az alga rákmegelőző hatását
A fentiek elsősorban az AFA algára vonatkoznak, emellett azonban széles körben forgalomban vannak más alga fajták is, mint például a spirulina és a chlorella.
Röviden a három algafajta közötti különbségekről:
- A spirulinát általában klorofill- és vitálanyagforrásként, illetve immunerősítésre használják.
|
|
|
- A chlorella ezzel szemben – mivel sejtfala háromrétegű, vagyis rostban gazdag – méregtelenítésre kiváló. A hagyományos természetgyógyászatban nehézfém-kivezetésre is használják. A chlorellának emellett kimagasló – a spirulináét is meghaladó – a klorofilltartalma.
|
|
|
- Az AFA-alga specialitásának lehet nevezni a pszichére, illetve a mentális képességekre kifejtett hatását: kedélyállapot-javító, örömérzés-fokozó, koncentrációt segítő, illetve az emlékezőképességet javító hatásait igazolták immáron tudományos vizsgálatok is.
Érdemes megemlíteni még, hogy míg a spirulinát és a chlorellát általában mesterséges körülmények között termesztik a forgalmazás céljára, addig az AFA alga egy természetvédelmi területekkel határolt, gyakorlatilag érintetlen és csodálatos tisztaságú tóból származik, ahol természetes módon terem.
|
|
Mindhárom algafajta rendkívül gazdagon tartalmaz gyakorlatilag mindent, ami az egészséges élethez szükséges (esszenciális aminosavak, vitaminok, nyomelemek, többszörösen telítetlen zsírsavak, enzimek stb.), és mindezt egy harmonikus, kiegyensúlyozott, természetes kombinációban.
Az AFA alga (és a másik két algafajta) bízvást nevezhető egy előttünk lévő csodának, mely mindenkit megajándékozhat az egészség visszaszerzésének és tartós megőrzésének kincsével!
Az algáról bővebben olvashat szakcikkeket a következő helyen: http://biorganik.mconet.hu/hirek/biohirek_3654.html
Cikkeinkben gyakran használatos kulcsszavak: alga , afa alga , kék-zöld alga , bio alga , édesvízi alga , alga tabletta , alga por , Klamath tó , Oregon , spirulina , chlorella , bio , natúr , reform , nyers , élő , egészség , életmód , élelmiszer , házhozszállítás , bio alapanyag , nádcukor , tisztítószer , kozmetikum , csíráztatás , csíra , sav-bázis egyensúly , lúgosítás , vitamin , nyomelem , ásványi anyag , esszenciális aminósav , gluténmentes , laktózmentes , rost , kúra , enzim Szóljon hozzá a fórumon!: AFA alga - Melyik algát válasszam?
Küldjön egy képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz
BiOrganik Online: biorganik.mconet.biz
BiOrganik Linkajánló: biorganiklink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz








