
magas vérnyomás, gyenge immunitás, bőrproblémák, allergia, asztma, reuma és depresszió. Komoly javulás történt olyan betegségekben is, mint az epilepszia, a szklerózis multiplex, a cukorbetegség és a myasthenia.
A 90-es évek közepe óta a különböző egyetemek és kutatási központok közreműködésével elvégzett tanulmányok jelentős mennyiségű adatot gyűjtöttek össze, melyek alátámasztják és megmagyarázzák azokat a jótékony hatásokat, melyeket az afa-alga fogyasztók milliói tapasztaltak. Az afa-algával végzett tudományos kutatásokat egy közös programba fogták össze, amely az emberi egészségre kifejtett számos hatását vizsgálta.
Az Illinois-i egyetem tudóscsapata alaposan átvizsgálta az afa alga empirikusan jótékony hatásairól szóló jelentéseket. A csapat egy mikrobiológusból, egy sebészből és 3 orvosból állt. Több mint 200 eset felelt meg a szigorú követelményeknek. Ez a tanulmány megállapította, hogy az afa-alga hatékonynak tűnik a következő esetek kezelésében:
A tanulmány határozottan utal rá, hogy az afa alga hatással van az immun- és idegrendszerre, valamint megelőzi a gyulladásos folyamatokat.
A fenti példa egy egész tanulmánysorozat kezdetét jelentette, melyek célja az afa alga emberi szervezetre gyakorolt hatásainak vizsgálata volt. Azóta kimutatták, hogy az afa-alga serkenti az immunsejtek mobilizációját és vándorlását, növeli a makrofágok aktivitását, megelőzi a fájdalmat és gyulladást a cyclooxygenase (COX-2) tevékenységének korlátozásával, serkenti az agyműködést, javítja a közérzetet, megnöveli a test saját regeneráló képességét és nagy mennyiségben tartalmaz omega-3 zsírsavakat.
... és mindezt - más természetes anyagokhoz hasonlóan - mellékhatások és kockázatok nélkül.
BIO kék-zöld AFA alga
Az algáról bővebben olvashat szakcikkeket a következő portálon: http://biorganik.mconet.hu/hirek/biohirek_3654.html A termékeket megtalálja webáruházunkban ide kattintva: ALGA TERMÉKEK
Cikkeinkben gyakran használatos kulcsszavak:
Szóljon hozzá a fórumon!: Tapasztalatok és tudományos eredmények az AFA alga gyógyhatásairól
BiOrganik Online: biorganik.mconet.biz
BiOrganik Linkajánló: biorganiklink.mconet.biz
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz


